Fõoldal > Erdélyi medence
 
 

A 27 000 km2 kiterjedésű Erdélyi-medencét (Depresiunea Transilvaniei) az Északkeleti-, a Keleti- és a Déli-Kárpátok, a Bánsági-hegyvidék és az Erdélyi-középhegység veszi körül. Felszínét 300-700 m magas dombság alkotja.
Az Erdélyi-Medencében található legérdekesebb és a mai napig élő hagyományokkal rendelkező néprajzi területek a következők:

Beszterce vidéke
Kalotaszeg
Aranyosszék és Torockó
Mezőség

Beszterce vidéke
A térség néprajzi világa csodálatosan sokszínű, itt fellelhetjük a fantáziadús népművészetet, valamint dúskálhatunk a szokások, hagyományok kincstárában. A besztercevidéki népviselet szépsége és eredetisége lenyűgöző látványt nyújt. Napjainkban ünnepnapokon vagy néha akár hétköznapokon is magukra öltik ezt az öltözéket a vidék lakói. Ugyancsak a térség népművészeti értékéről tanúskodnak a lakóházakban használt szőttesek, legfőbbképpen a szobák falait borító faliszőnyegek, a népi építkezés eredetisége, a tehetséges kézművesek és népművészek munkái. A régióban több olyan szokást is megőriztek, amelyek a mai napig ugyanúgy zajlanak mint régen. Ezek közül fontosnak tartjuk megemlíteni a következőket:
- április 24.-én, Szent-György napján tartott tavaszi ünnepséget,
- Pünkösd másodnapján rendezett ökörsütést,
- nyári napforduló ünnepét (Szent Iván-éj), amikor a legények tűzrakásokon ugrálnak keresztül,
- búzakoszorú ünnepét,
- januári kolindálást, amikor a térség lakói bőség- és termékenységvarázsló jelleggel, házról-házra, maszkáknak öltözve énekelnek.

Kalotaszeg lakossága földműveléssel, állattenyésztéssel foglalkozik. A gyenge, terméketlen föld nem jelentett különösebb értéket, ezért az itteni lakosság népművészeti tárgyakba fektette és halmozta vagyonát.
Kalotaszeg a népművészet kincstára. Világhírűek az itt készített varrottasok, a fából faragott dísztárgyak és a népviselet. Jellegzetesek a fatornyos festett deszkamennyezetű erődtemplomok.

A tájegység falvaiban az évszázadok óta őrzött szokások és hagyományok ma is lenyűgözőek. Az élő népi szokások közé tartozik a karácsonyi kántálás és betlehemezés, húsvéti locsolás, lakodalmi szokások és a szüreti bál. Vallási ünnepek alkalmával ünnepi öltözetben mennek a templomba, és az asszonyok hagyományos ételeket készítenek.

Aranyosszék és Torockó vidékét, a történeti források szerint, a kézdi székelyek népesítették be. Aranyosszék Erdély egyik legérdekesebb régiója. Ércbányái már a rómaiak korában is ismertek voltak, ezek jelentik ma is egész Erdély egyik legfontosabb természeti kincsét.
Az itt élő emberek gazdasági kapcsolatai szorosan összefűzték az Aranyos forrásvidékén élő mócokkal és a mezőségi románsággal is. Ez a kapcsolatrendszer kultúrájukban és nyelvjárásukban is tükröződik.
A vidéket ma vegyes lakosságú, románok és magyarok lakják.
Torockó a legszebbnek tartott erdélyi település az Erdélyi Szigethegység keleti részében, a Székelykő és az Ordaskő sziklavonulatának szűk völgyében, Kolozsvártól délre fekszik. A falu eredeti lakói német vasművesek voltak, akiket az Árpád-házi királyok uralkodása idején a Thoroczkai család telepített ide. Ennek köszönhetoő, hogy a modern vasipar megjelenése előtt Torockó Erdély legjelentősebb vasműves központja volt, mely hosszú ideig biztosította a lakosok jólétét. Vasművességének köszönhetően bányavárosi rangra emelkedett. Erre a jellegére utalnak az 1870 táján, egy tűzvész után épült híres "fehér házai". A település fölé emelkedő Székelykő jellegzetes formája miatt Torockón kétszer kel fel a nap, ahogy ezt Jókai az "Egy az Isten" című regényében megírta. A szikla nevének eredete a tatárjárás idejére nyúlik vissza. A védekezéshez a falu urai a közeli Aranyosszékről székelyeket hívtak segítségül, akik ennek fejében megkapták a hegytetőn akkoriban álló várat és környékét. A falu ékességeit, a festett bútorokat, a háztartási eszközöket, a páratlan torockói népviseletet, a keresztszemes és rámán hímzett kézimunkákat megcsodálhatjuk mind a múzeumban, mind a legtöbb vendégfogadó családnál.
Az itt járó turisták figyelmét felkelti a megtartott eredetiség, ezek közül megemlíthető a februári farsangolás. A farsangtemetés Torockón is szokás...- mondja a rímes szöveg a torockói néphagyományról, melyet minden évben a húshagyókedd utáni első vasárnap rendeznek meg.
Fontos esemény a konfirmáció, amely a református vallásban bizonyságtétel a hitről, miáltal a fiatalok a gyülekezet teljes jogú tagjaivá válnak. Ilyenkor mindenki népviseletbe öltözködik.
Május elsején a legények májusfát állítanak a férjhezmenők soraiba tartozó lányok kapujába. A fehér- vagy lucfenyő hántolt törzsére mintákat festenek, karcolnak, koronáját szalagokkal díszítik. Titokban állítják a fát, mert egyebek között az ébredező szerelem jelének tartják.
Az élő népi szokások közé tartozik továbbá a karácsonyi kántálás.

Mezőség egyik legismertebb települése Szék, mely hajdanán sóbányászatáról híres mezőváros volt, majd a bányák megszűnése után bezárkózott saját hagyományaiba, kultúrája elparasztosodott. A mezőségi magyarság szinte a XX. század végéig megőrizte hétköznapi és ünnepi viseletét, mely a régi erdélyi polgári és kisnemesi ruházat elemeit konzerválta. Építészete átmenetet képez a székely és az alföldi építészet között. Lakó épületeiket földből készítették és náddal födték. Archaikus népzenéje és tánchagyománya híres. A mezőségi népzenét és néptáncokat Bartók Béla és Kodály Zoltán tették világhírűvé.
A helyi szokások és hagyományok képezik a lakosság legértékesebb kincsét.
Legfontosabb ünnepként a Karácsonyt és Húsvétot tartják számon, amikor a lakosság a szokások szerint ünnepel: disznót vág, kalácsot süt, kántálni jár és almával, dióval, pereccel hálálja meg a kántásokat. Húsvétkor piros tojást festenek, bárányt vágnak és hagyományos ételeket készítenek, mint például töltött káposzta, bárányaprólék, paprikás. Pünkösdkör megáldják a határt és megszentelik a vizet.

 
 
 




 
  •  DirectWeb © 2011
DirectWeb Webdesign Printdesign